Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. zsolt 62,6.
Annyira megörültem ennek az igének ma reggel, amikor az útmutatót olvasva igével kezdtem a napot. Igét úgy olvasok, hogy közben hagyom, hogy az ige átjárja elmémet, szívemet, akaratomat, és az olvasást követően engedem, hogy meghatározó legyen az adott ige egész életemre nézve. Sőt, az ige mindig lelket erősítő gyógyszerként hat rám. Ebben az esetben eljutottam odáig, hogy ez az ige valóságos, manapság oly gyaran reklámozott csodaszerként hatott rám, Isten biótermékeként, Atyám egyetlen megoldásaként ragyogott fel előttem. És hagyom, hogy újra az legyen: Isten gyógyszere mai napra, Isten biztatása, az Úr hozzám lehajló szerető, simogató segítőjobbja.
Ma reggel újra megtapasztaltam azt a sokszor felfedezett szentírási igazságot: az egyetlen megoldás mindenre valójában Isten. Mert elkábíthatjuk testünket és értelmünet a világ kínálta ezer meg ezer gyógyszerével, csodaként emlegetett megoldásával és lehetőségével, de az igazi gyógyszer utáni vágy, az igazi megnyugvás, megoldás utáni és kiolthatatlannak tűnő szomj megmarad. Csodálatos biztatást, megnyugvást kaptam ez igén keresztül az Úrtól, szerető mennyei Édesatyámtól, aki nemcsak mai napomat üdítette fel, hanem hátralevő földi életemet is.
Tapasztalom a mindennapokban és vallom: úgy igazán csak Istennél csendesül el lelkem, csak Őbenne, a Feltámadottban, a Megdicsőültben, a Szentlelkével engem segítő Úrban találok megnyugvásra. Annyira kell nekünk a csend, a kiegyensúlyozottság. Ez igét olvasva rádöbbentem arra, hogy akik erre vágynak és nem találnak rá, azok rossz helyen keresik. Mert úgy igazán csak Istennél, az ő jelenlétében, közösségében, lehet elcsendesedni. És ugyancsak itt lehet reménység tartályunkat újratölteni. Almát almafáról, körtét körtefáról, reménységet Reménység Forrásából lehet csak kapni.
Elcsendesedés és reménység együtt jár kéz a kézben. Mert csak az az ember tud reménykedni, aki valamibe, Valakibe megnyugszik, elcsendesedik. "Nyugtalan a mi lelkünk, amig tebenned meg nem nyugszik", mondja Augustinus. Nagy igazságot fogalmazott meg Istennek ez az oly sokmindent megtapasztalt gyermeke. Mert csak az az ember tud igazán reménykedni, aki élete viharában Istenre támaszkodik, nála és jelenlétében elcsendesedik, megnyugszik.
Rejts most el a szárnyad alá,
erős kézzel takarj be engem,
Tenger tombol, zúg, süvít a szél,
Te emelsz fel a vihar fölé.
Uralkodsz hullámok habjain,
szívem nem fél, Benned remél.
Csak Istenben bízz én lelkem,
Mert Ő él, s nagyobb mindennél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése