Még a gólya is, az égen, tudja költözése idejét, a gerlice, a fecske és a daru is vigyáz, csak az én népem nem ismeri az Úr törvényét. jer 8,7

Hiszen nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói fognak megigazíttatni. róm 2,13

A teremtett világ, a természet, az állatok, minden, ami a földkerekségen van, tudja teremtettsége értelmét, célját, és vigyáz. Szomorú az, amit a próféta mond itt: csak az én népem nem ismeri az Úr törvényét. Csak az Úr népe nem ismeri teremtettsége célját, értelmét! Csak az Úr népe nem vigyáz! Szomorú kedves olvasóm! Szomorú rád nézve és szomorú rám nézve is, ha nem döbbenünk rá az ige hatására és a sok hallott igehirdetés után sem arra, hogy miért is létezünk, mi is értelme és célja teremtettségünknek. Az ismétlés a tudás anyja mondták az ókoriak, ezért ide írom, hadd álljon még egyszer emlékeztetőül, hadd halljuk újra (hogy utána Atyánk segítségét kérve meg is cselekedhessük!), hogy mi is a teremtettségünk értelme és célja, és mondom ezt Augustinus szavaival: "Önmagadra nézve teremtettél minket!" - önmagára nézve, a Vele való közösségre teremtett minket. De ezt mintha elfelejtette volna az ember! Sőt mintha már nem kellene az Ő közössége, mert terhelő, és mert sok, a világból kölcsönzött habitusról való lemondással jár, mi több emberi természetünk isteni iskolájában járatásával is jár együtt, ezt meg inkább nem most, nem testi életünk során, nem most míg emberi életünk annyi mást kínál, majd! Az ige azonban mindig csak a most lehetőségéről beszél! A halálon túl nincs több esély! (Hacsak nem vagyunk a második esély, a purgatórium hívei, ami a sátánnak egy másik, oly sokak által járt zsákutcája!) Az újszövetségi ember, talán tudja mindezt mert hallott róla számtalanszor. De íme nem az ige, a törvény meghallása és ismerete tesz igazzá, hanem a megtartása. Nem az isteni jogrend puszta ismerete (hisz ezt is jelenti az eredeti héber tóra-törvény szó), vagy az Istennel való közösség lehetőségéről szóló híradás tudomásvétele emel Isten közösségébe, hanem a Vele való napi, szívbéli, értelembeli és hitbeli meggyőződés, és az ebből fakadó naponkénti imádás! Szükéséges nekünk nem egyoldalúan ismerni Istent, hanem engednünk kell, hogy életünk oda fejlődjön (egyedül Isten kegyelméből, az ő kezének és Lelkének munkája révén), hogy Isten maga is azt mondhassa Fia által: jertek Atyámnak áldottai, örököljétek az országot. Az Atya áldottai pedig azok, akik nemcsak tudják, hogy van mennyország és vágynak oda, hanem igyekeznek is célbajutni. Az igének ne csak hallgatói legyetek, hanem megtartói is, mondja az ige másútt! Legyünk hát az ige megtartói és az örök élet boldog várományosai, részesei!

Mennyei Atyánk számunkra felfoghatatlan szeretetében kénytelen ítélethirdetéssel figyelmeztetni! Mai igével is ezt tette, mert szeret, és ezért érthetetlen sokszor szeretete, és mégis ettől szeretet, hisz ez a Szeretet, ilyen a Szeretet! (mert ne felejtsük: a sebész is a gyógyulás érdekében kénytelen eleven húsba vágni a szikével!)

Ma sokat aludt, szinte 5 órát. Napról napra egyre többet alszik, egyre jobban adja át magát a test az elmúlásnak. Ma orvosánál járt, ahol az előzőleg elvégzett kivizsgálás eredményeit közölték vele. És mielőtt fáradtan, kábultan átadta volna magát az álomnak, azt kívánta magának, hogy bár sosem lenne ébredés ez álomból. Minek kínlódni tovább? Minek szenvedni tovább, és minek szenvedjenek a többiek is körülötte, látva a nem is olyan régen egészséges, terveit szővő gyerek, testvér, unoka, napról napra egyre fokozódó szenvedését. Jobb volna ha nem lenne tovább ... legalábbis nem itt a földön, nem testi életben, nem szenvedésben. Szenvedéssel formál a Mester – hirtelen ez jutott eszébe. Első gondolata szinte istenkáromló volt: „Ez aztán az alakítás Uram, csonttá formálsz, porhalmazzá … de végülis igazad van, hisz mennyeivé formálsz, mennyei testre változtatod át e romlandó, betegségnek, elmúlásnak kitett testet”. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal küszködött sokáig. Hirtelen legjobb barátja jutott eszébe, akivel utoljára mikor is beszéltek … rég volt, már nem is emlékszik rá. De akinek fájni fog ha megtudja. Jobb ha nem tudja meg - gondolta magában hirtelen. Pedig sok mondanivalója volna most, az elmúlás felől nézve a dolgokat. Sok mindent mondana most el, amit sosem mondott el, aminek mindig is értéke volt és amiről most eszmélt rá igazán, hogy értéke van. Sok mindent, ami a hátralevő pillanatokat, perceket örök emlékké varázsolhatná mindkettejük számára, és főleg az itt maradó számára. De nem, inkább nem! Amúgy sem volt már idejük egymásra. Mindenki elvolt a saját gondjaival. Milyen érdekes: a mai fiataloknak gondjaik vannak, bezzeg régebb a fiatalságnak örvendtek a huszonévesek, ma meg a gondjaiknak. No meg egymásnak – de csak időnként, egy józan gondolat erejéig, amikor éppen nem önnön vágyaik beteljesítéséről szól az élet - … no meg az életnek, de csak úgy futólag, a bűnős vágyak erejéig. Milyen érdekes nem is vesszük észre, hogy a bűn rombol, „gondot” okoz - legtöbbször mi vagyunk a gond saját magunknak -, a Szeretet pedig éltet, egyeseket pedig esetenként magához is ölel … általmenekít az örök életre. Milyen szomorú: nem is gondolunk az ilyesmivel csak akkor, amikor az örökkévalóság felől szemléljük a dolgokat. De mi is volt a gond kettejük között? Már nem emlékszik, bármennyire is szeretne, rég volt. Egyáltalán volt valami ami baráti kapcsolatukat megszüntette - kérdezte önmagától gondolatai közt kutatva - vagy csak a kommunikáció, az őszinte kommunikáció hiányzott … de most rájött, hogy ez épp elég volt! A felszínesség … lám a felszínesség ölni is tud! … emberi kapcsolatokat, az élet lényegét, a végső percek varázsát. Mégis felhívja s elbeszélgetnek, persze nem mond el semmit mindabból, ami most éppen történik vele. Csak egyszerűen elbeszélgetnek úgy mint soha ezelőtt, őszintén, felszínességet mellőzve és mínőségi idővé varázsolja az ezután együtt eltöltendő minden egyes percet. Hát aztán a szüleit mennyire fogja elkényeztetni az elkövetkezendő napokban, hetekben, -Isten kegyelméből- hónapokban! És a testvéreit mennyire fogja úgy szeretni, mint eddig sosem tette: civakodás, piszkálódás nélkül! Végül arra gondolt, hogy milyen szép lenne az életet így élni mindennap, nem csak az életünk utolsó száz méterén! De most legalább megteszi! Itt a nemvárt alkalom erre! Ilyen tervekkel feküdt le boldogan úgy esti 10 óra felé, csak éppen azt nem tudta, hogy a Szeretet ma éjjel általmenekíti őt az örökéletre.

Annyira kell ismernünk a körülöttünk élők, szeretteink érzéseit, gondolatait, egyszóval őket, hogy nemlétük után ne legyenek kérdéseink érzett érzéseikkel, gondolt gondolataikkal, egyszóval velük kapcsolatban! És úgy élni mindennapjainkat az örökkévalóság fényében, mintha az utolsó volna, és békében, szeretettől körülövezve mennénk által az örök életre! Erre egyetlen megoldás: szánjunk az egyre kevesebbnek tűnő időnkből minél többet egymásra, gondoljunk kevesebbet önmagunkra és nagyon nagyon sokat szeretteinkre, körülöttünk élőkre, még akkor is ha ez időbe, energiába, szeretetbe kerül! Ne sajnáljuk a szeretetet egymástól!

Ki mit vet, azt arat majd: aki szeretetet vet, szeretetet arat!

Uram a világ azt mondja nekem,

hogy meghatároz a múltam.
Én azonban azt mondom:

áldott légy Atyám, hogy kegyelmed örök,

és meg-megújul minden reggel

a Téged félőkön!

Útait láttam, és meggyógyítom őt. ézs 57,18

Mennyei édesatyánk szeret, és a kétségbeesésben Tőle segítséget kérő, az Ő gyógyítását kereső szíveink útjait látja az Úr, irgalmasan reánk tekint és nyomorúságainkra! A Hozzá bűnbocsánatért felsóhajtó szívünk kedves előtte, megbocsát és meggyógyítja beteg, aggodó szívünket-lelkünket. Áldott legyen ezért az Ő neve!

ember útja Istenhez keskeny
Isten útja emberhez széles

21. századi eset


egy keveset
szerettük egymást
aztán továbbűzött
a magány

s elmentünk
egymás mellett
el sem búcsúzva

célunk
a magány
a végtelenség
hátra ne nézz

hátra ne nézz
csak előre
régi új
cél felé

szeretet
majd feloldja
e fájdalmat

csak előre
szeretettel
hátra ne nézz

az Életben
majd találkozunk

Pál mondja: Szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek. 1 thessz 2,13

szüntelen hálaadás - Isten igéje emberek által hirdettetik - a hirdetett ige, Isten igéje és nem emberi beszéd - ezért Isten igéjének ereje van és munkálkodik - a hívőkben!

Íme mennyi mindent sűrít egyetlen egy mondatba Pál apostol. Mégis központi mondanivalóját ennek az igeversnek, a következőkben látom: Isten írott és hirdetett igéje Isteni, munkálkodó erővel bír! A hívőkben!
Predicatio verbi Dei est verbum Dei! - hirdeti egyházunk bibliai kijelentés alapján. Ami annyit tesz, mint: Isten Igéjének hirdetése Isten Igéje, azaz a prédikáció formájában kifejtett és hirdetett ige, az tulajdonképpen Isten igéje, és nem emberi beszéd! És ez akkor is igaz, amikor emberileg nézve a kérdést, megállapíthatjuk, hogy sokszor gyarló módon történik Isten igéjének a hirdetése (ez a kijelentés nem mentség akar lenni a sok tartalmilag silány igehirdetésre nézve, sőt sokkal inkább a komoly felkészülés szükségességére figyelmeztet, Isten hirdetett igéjéről lévén szó). Ezért ne azt kezdjük boncolgatni, hogy emberi beszéd-e vagy sem az, amiről azt állítja Pál a Szentlélektől indíttatva, hogy Isten igéje, hanem lássuk meg az igének a hivőkben munkálkodó erejét, és legyünk az igének igaz követői, hívői, hogy így ereje munkálkodjék bennünk, Isten dicsőségére és testvéreink, illetve embertársaink, leendő hívők javára!

„Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája” mk9,35 - enélkül nincs út a másik ember felé - s ha nincs út a másik ember felé, akkor Isten felé sincsen

Isten - szeretet - út

szeretet - kétsávú út
mindkettő járható
egyik sincs lezárva
mindkettőn járni kell

mindkettő életre vezet - élet - Isten

mindkettőn járni kell
egyik sincs lezárva
mindkettő járható
kétsávú út - szeretet

Isten - szeretet - út


nem kell
mást tenned
járj csak
szeretetben

oda - vissza

szeretetben
járj csak
mást tenned
nem kell

Legyetek irgalmasok, mint ahogyan Atyátok is irgalmas. Ne ítéljetek, és nem ítéltettek, ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok, bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Lk. 6,36-37
Ernst Lange mondta: „Prédikálni annyit tesz, mint a hallgatóval elbeszélgetni az életéről”. Mai ige alapján pedig inkább így mondanám: „Prédikálni annyit tesz, mint: te és én, igehirdető szolgák, igét hallgató gyülekezet tanuljunk meg Atyánkhoz viszonyítani akaratunkat, életünket, cselekedeteinket, nem ítélkezni, nem kárhoztatni, hanem megbocsátani, hogy ezt követően képesek legyünk a másik ember iránt irgalmasságot gyakorolni”. Mert így fogunk tudni eredményesen prédikálni az irgalmasságról! Mert erre szólít fel mai ige: gyakorlatban és nem csak szavakban megbizonyított irgalmasságot kell cselekedni!
Továbbá ahelyett, hogy elkezdenénk kritikusan ítélkezni mások fölött, jó volna inkább önmagunk előtt tisztázni az ítélkezés, kárhoztatás, illetve megbocsátás és irgalmasság kérdéseit – mint egymással összefüggő emberi tulajdonságokat. Jézus mai tanítványai, azaz mi is mindnyájan legalább annyi rossz tulajdonsággal bírunk, legalább annyi ítéletet mondunk ki egymásra, legalább annyiszor nem cselekszünk irgalmasságot egymás iránt, mint a tizenkét tanítvány. Ezért gyakran nem egyszerű elviselnünk egymást, és tegyük hozzá, ezért gyakran borzasztóan nehéz elviselni minket is. De amikor egymás elviselése, egymás terhének elhordozása még az átlagosnál is nagyobb önfegyelmet és erőt kíván tőlünk, jusson eszünkbe, hogy Jézussal és az Úristennel együtt lennünk csak úgy lehet, ha az övéivel, Péterrel, Jánossal, Jakabbal, a szomszédjainkkal, haragosainkkal és az elviselhetetlennek tűnő emberekkel is együtt vagyunk.
Jézus kész segítségünkre lenni, hogy akkor, amikor kell, meg tudjunk bocsátani egymásnak, hogy jóban és rosszban el tudjuk egymást viselni, és hogy az ítélkezés könnyebbik útja helyett válasszuk a megbocsátás, és irgalmasság útját.
Nem állítom, hogy nincsen jó, jobb vagy még jobb, vagy rossz, rosszabb és még rosszabb ember. A mi kategóriáink és érzéseink alapján igenis teszünk ilyen különbségeket. De tapasztalatból tudom, hogy nekünk is könnyebb lesz nem ítélkezni önkényesen egymás fölött, akkor, ha ahhoz az Istenhez igazodunk és tőle tanulunk irgalmasságot, aki emberré lett, hogy egy asztalhoz telepedjen és irgalommal forduljon a társadalom kirekesztettjeihez, a betegekhez, a prostituáltakhoz, egyszóval azokhoz, akik fölött könnyen ítéletet mondunk.

Prédikálni annyit tesz, mint a hallgatóval elbeszélgetni az életéről – itt és most!
Jézus Krisztus annak idején odament azokhoz az emberekhez, akik az ítélkezés könnyebbik útját választották, és elbeszélgetett velük az életükről. Ma is el akar beszélgetni velünk ugyanolyan személyesen, mint akkor tette, arról, hogy: -„Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas". "Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik".

Assisi Szent Ferenc imája:
Áldjon, Uram téged minden ember, ki szerelmedért másnak megbocsát, és aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel, mert tőled nyernek majd, Felséges, koronát. Ámen.

Örvendj, egész föld, az Istennek! zsolt 66,1 - De hogyan, Uram? -

Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. 2kor5,17

- Mit is jelent ez tulajdonképpen? -

Ma végre megértettem két -látszólag nagyon könnyűnek és érthetőnek mondható- dolgot. Hogyan lehet úgy igazából örvendezni az Istennek, és mit jelent kézzelfoghatóan az, hogy aki Krisztusban van, az új teremtés. Mintha hallom az önigazult, kérkedő környezetembelieket (adj Isten, ne legyen ilyen!), olvasókat: nahát ennyit nem tudni! Nos ha ti tudtátok és tudjátok, akkor miért nem tapasztaltam, tapasztalom környezetemben, keresztyén világunkban, a Krisztusban újonnan megszületettek örvendezését?

Sokáig nem értettem -mert nem adatott onnan fentről, hogy értsem-, hogy a cselekvés szintjén mi is az, hogy valaki, aki Krisztusban van, az új teremtés. És mi az, hogy örvendezni az Istennek. Hogy kell ezt csinálni? Lehet-e egyáltalán? (Pedig egy ideje hitrejutottként határozom meg magamat!)

A két ige csodálatosan kiegészíti egymást! Ha valaki Krisztusban van, az először is: új teremtés, és másodszor: képes örvendezni. És csak az képes örvendezni(!), aki új teremtés Krisztusban! Ma megértettem valamit, s még tart majd egy ideig, míg teljességre jut bennem az ismeret. Növekedjetek -mondja az ige Péter levelében, 2pét3,18- kegyelemben és az Úr Jézus ismeretében. Hát én ma növekedtem! Hála Istennek! Növekedtem kegyelemben és ismeretben egyaránt, mert pro primo: megértettem teljesebben, más vonatkozásban is, hogy mi az, hogy valaki új teremtés Krisztusban, -és azt, hogy mit tesz (!) az új teremtés- és pro secundo: megértettem , hogy csak az új teremtés képes Istennek és Istenben örvendezni! Mert a másikat ez egyrészt nem érdekli és másrészt nem tud, vagy erőltetett s nem igazi!

Uram, segíts ezután őszintén örvendezni Teneked és Tebenned, hogy a Krisztusban nyert új teremtés mivoltom ne legyen csak máz és visszataszító kérkedés, nevedre gyalázatot hozó emberi erőlködés!

Nem minden, aki ezt mondja nekem ama napon: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. mt 7,21
És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők. mt 7,23

Nem az a fontos, hogy ismered-e az Úr Jézust, hanem az, hogy Ő ismer-e téged?!

Jézus bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: "Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen". lk 19,45

Az árus alkudozni szokott.

Míg az élet különféle árusai urallják életedet, szívedet, mindig alkudozni fogsz az Úrral. És sosem lesz imádságnak háza (az imádság háza, a templom egyik jelentése sok többi mellett: Istennel való találkozás, közösség helye) életed, szíved.

Sosem találkozol Istennel alkudozó szívvel!

Sosem lesz közösséged Istennel alkudozó szívvel!

Sosem leszel a Szentlélek temploma alkudozó szívvel!

Két Úrnak szolgálni nem lehet, mert vagy az egyiket gyűlölöd és a másikat szereted, vagy az egyikhez ragaszkodsz, és a másikat megveted.

Ma még lehet, ma még szabad,

Borulj le a kereszt alatt!