Jézus mondja: Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek!

Ma sokat aludt, szinte 5 órát. Napról napra egyre többet alszik, egyre jobban adja át magát a test az elmúlásnak. Ma orvosánál járt, ahol az előzőleg elvégzett kivizsgálás eredményeit közölték vele. És mielőtt fáradtan, kábultan átadta volna magát az álomnak, azt kívánta magának, hogy bár sosem lenne ébredés ez álomból. Minek kínlódni tovább? Minek szenvedni tovább, és minek szenvedjenek a többiek is körülötte, látva a nem is olyan régen egészséges, terveit szővő gyerek, testvér, unoka, napról napra egyre fokozódó szenvedését. Jobb volna ha nem lenne tovább ... legalábbis nem itt a földön, nem testi életben, nem szenvedésben. Szenvedéssel formál a Mester – hirtelen ez jutott eszébe. Első gondolata szinte istenkáromló volt: „Ez aztán az alakítás Uram, csonttá formálsz, porhalmazzá … de végülis igazad van, hisz mennyeivé formálsz, mennyei testre változtatod át e romlandó, betegségnek, elmúlásnak kitett testet”. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal küszködött sokáig. Hirtelen legjobb barátja jutott eszébe, akivel utoljára mikor is beszéltek … rég volt, már nem is emlékszik rá. De akinek fájni fog ha megtudja. Jobb ha nem tudja meg - gondolta magában hirtelen. Pedig sok mondanivalója volna most, az elmúlás felől nézve a dolgokat. Sok mindent mondana most el, amit sosem mondott el, aminek mindig is értéke volt és amiről most eszmélt rá igazán, hogy értéke van. Sok mindent, ami a hátralevő pillanatokat, perceket örök emlékké varázsolhatná mindkettejük számára, és főleg az itt maradó számára. De nem, inkább nem! Amúgy sem volt már idejük egymásra. Mindenki elvolt a saját gondjaival. Milyen érdekes: a mai fiataloknak gondjaik vannak, bezzeg régebb a fiatalságnak örvendtek a huszonévesek, ma meg a gondjaiknak. No meg egymásnak – de csak időnként, egy józan gondolat erejéig, amikor éppen nem önnön vágyaik beteljesítéséről szól az élet - … no meg az életnek, de csak úgy futólag, a bűnős vágyak erejéig. Milyen érdekes nem is vesszük észre, hogy a bűn rombol, „gondot” okoz - legtöbbször mi vagyunk a gond saját magunknak -, a Szeretet pedig éltet, egyeseket pedig esetenként magához is ölel … általmenekít az örök életre. Milyen szomorú: nem is gondolunk az ilyesmivel csak akkor, amikor az örökkévalóság felől szemléljük a dolgokat. De mi is volt a gond kettejük között? Már nem emlékszik, bármennyire is szeretne, rég volt. Egyáltalán volt valami ami baráti kapcsolatukat megszüntette - kérdezte önmagától gondolatai közt kutatva - vagy csak a kommunikáció, az őszinte kommunikáció hiányzott … de most rájött, hogy ez épp elég volt! A felszínesség … lám a felszínesség ölni is tud! … emberi kapcsolatokat, az élet lényegét, a végső percek varázsát. Mégis felhívja s elbeszélgetnek, persze nem mond el semmit mindabból, ami most éppen történik vele. Csak egyszerűen elbeszélgetnek úgy mint soha ezelőtt, őszintén, felszínességet mellőzve és mínőségi idővé varázsolja az ezután együtt eltöltendő minden egyes percet. Hát aztán a szüleit mennyire fogja elkényeztetni az elkövetkezendő napokban, hetekben, -Isten kegyelméből- hónapokban! És a testvéreit mennyire fogja úgy szeretni, mint eddig sosem tette: civakodás, piszkálódás nélkül! Végül arra gondolt, hogy milyen szép lenne az életet így élni mindennap, nem csak az életünk utolsó száz méterén! De most legalább megteszi! Itt a nemvárt alkalom erre! Ilyen tervekkel feküdt le boldogan úgy esti 10 óra felé, csak éppen azt nem tudta, hogy a Szeretet ma éjjel általmenekíti őt az örökéletre.

Annyira kell ismernünk a körülöttünk élők, szeretteink érzéseit, gondolatait, egyszóval őket, hogy nemlétük után ne legyenek kérdéseink érzett érzéseikkel, gondolt gondolataikkal, egyszóval velük kapcsolatban! És úgy élni mindennapjainkat az örökkévalóság fényében, mintha az utolsó volna, és békében, szeretettől körülövezve mennénk által az örök életre! Erre egyetlen megoldás: szánjunk az egyre kevesebbnek tűnő időnkből minél többet egymásra, gondoljunk kevesebbet önmagunkra és nagyon nagyon sokat szeretteinkre, körülöttünk élőkre, még akkor is ha ez időbe, energiába, szeretetbe kerül! Ne sajnáljuk a szeretetet egymástól!

Ki mit vet, azt arat majd: aki szeretetet vet, szeretetet arat!